Bejelentés



Könyv István János grafikusművész
Honlapja

MENÜ








http://www.5mp.eu/admin_oldalak_tinymce.php

Simontornyai Millennium - Régiók Összművészeti Fesztiválja I.

 

1998- ban Simontornya polgárai ismét képviselőjének választottak , amit nagy megtiszteltetésnek éreztem közelegve az ezredforduló az állam alapítás 1000. éves évfordulója !

Ebben az időszakban az ezredfordulóhoz közeledve a politika is és a kormányzat is támogatta, a nemzeti felemelkedés programot, az építő jellegű helyi kezdeményezések megvalósítását.

Hamarosan a Millenniumi Kormánybiztos kiírásában megjelent egy pályázat, amivel élhetett a város. Nemeskürty István kormánybiztos kiírásában megjelent egy pályázati lehetőség, amiben támogatást ígértek azon településeknek, akik méltó programmal gazdagítanák a Magyar Millennium megünneplését.

A város intézményei beküldtek a maguk lehetősége szerinti elképzeléseket, amik egyszerű lokális, nem sok embert megmozgatók voltak. Itt a nagy lehetőség Simontornyának, hogy kitörjön, megmutassa magát az országnak a kultúra segítségével. Most megvalósítható mindaz, -amit már régen lehetett volna, -gondoltam. Régiós értékű összművészeti fesztivált egyelőre Simontornya központtal.

Simontornya Város Önkormányzata kinevezett a rendezvények főszervezőjének, művészeti vezetőnek.




Kidolgoztam egy kulturális és idegenforgalmi komplex koncepciót. Ami felkeltette a megbízott szakemberek figyelmét. Millennium Simontornya és a Régiók Összművészeti Fesztiválja. Simontornya központtal. A tervet támogatásra méltónak tartották.

A fő elképzelés a következő volt:

Olyan rendezvényeket szeretnénk Simontornyán, melyek magukba foglalják Magyarországon belül a regionális és megyei kulturális értékeket. Tíz napban koncentráltan a város területén utcákon, tereken, intézményekben zajló képző -és iparművészeti, komoly és rock zenei, film és színház, utcaszínház, vásári komédiák, népművészek seregszemléje. Profik és amatőr fellépőkkel. Kiemelten Tolna megyei szereplőktől átívelő, európai régiókat is bemutató összművészeti fesztivált. A rendezvény a Magyar Millenniumi rendezvény sorban, Simontornya város millenniumi rendezvényeként a Régiók Összművészeti Fesztiválja nevet kapja.

A program kiemelt oktatási, bemutatkozási lehetőségeket is ad fiatal még feltörekvő az adott művészeti ágban tehetséget mutatók számára. Régiók Fúvószenei Tábora 60 fővel, a Tamási Zene Iskola Simontornyára kihelyezett nyári táborával. Országos hírű tanárokkal. Próbák és koncertek a fesztivál ideje alatt. Boban Markovics Orcestar bemutató koncerttel. Továbbá a "Retina" Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál beküldött filmjeiből válogatás olasz, svéd, dán, német, cseh, francia és magyar filmesek munkáiból. Fiatal rock zenekarok bemutatkozó koncertjei.

További a fesztivál keretében megvalósított programok megtekinthetőek a Fesztivál Program füzeteiben.

/ Nemzeti Vizuális Archivum                                                Könyv István János fesztiválvezető a Főtér műsorában.

http://nava.hu/id/1330928/

A simontornyai rendezvények fővédnöki címére felkértem          dr. Dávid Ibolya igazságügy miniszter asszonyt, valamint    Szörényi Levente Kossuth díjas zeneszerzőt.                 Terveimet támogatólag elfogadták és a fővédnökséget elvállalták.

A rendezvényeken a főmunkatársam Tóthné Unghy Ilona Iskola igazgató asszony volt.


Simontornyai Millennium rendezvények

Iskolai programok

/ Ösöd üzen ... / Történelmi előadások a millennium jegyében . 1999-ben.

Előadások :

Szörényi Levente Kossuth - díjas zeneszerző fővédnök

Bicskey Zsolt festőművész , rovásírás Kutató

Csathó Pál grafikusművész , Könyvkiadó

Csajághy György tárogató Művész , zenetanár

Papp Gábor profeszor , magyarságkutató

Dinnyés József dalnok (50 . születésnap )

Szervező : Bicskey Zsolt


 

Pécsi Művészeti Szakközép Iskola a Millenniumi rendezvények simontornyai vendégeként, valamennyi tanított művészeti oktatásából bemutatót tartott a Fesztivál részeként. Az iskolai formula miatt ez a program tulajdonképpen a tavaszi programok nyitánya volt. Nagy sikert aratott, főleg a simontornyai Gimnazisták körében. Kortársaik művészet fiatal tehetségeit láthatták.

Simontornyai Millennium Napja 2000. augusztus 5.

Régiók Összművészeti Fesztiválja 2000. aug 4 - 14.


 

Millenniumi zászló átadási ünnepség.

dr. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter beszédet mond, majd átadja a Millenniumi zászlót Cserháti Péter polgármesternek. Alpolgármester Schweigert György. A zászlóanya Küzdi Margit néni aki a szalagot felköti. Mellette a Csiksomlyó-i plébános (tiszi) Gergely István. A simontornyai rendezvény nagy megtiszteltetése volt jelenléte és szentmisét pontifikált. Mellette a Millenniumi Kormánybiztos, Tóthné Unghy Ilona moderátorként.

 

 

dr Dávid Ibolya igazságügy miniszter asszony



A simontornyai ünneplő közönség a Millenniumi zászló átvételén.


 

A sokat látott és tapasztalt Simontornyai Vár.